2194 Tura
Iskola utca 66

06-20-61-33-533
matheus@vnet.hu

Erős kezdés utáni jó folytatás - Turai Hírlap 2018. november

A Pest megyei csapatbajnokságok szuper-csoportjának 2. fordulója is lezajlott. Érd csapatával mérkőztünk meg itthon, és két nyomasztó momentum ellenére is sikerült kivívnunk egy szoros győzelmet. Az egyik rossz érzést az okozta, hogy tavaly ezzel a csapattal szemben elég nagy arányban (8:2) vesztettünk. A másik rossz érzést az szülte, hogy egy játékosunk, aki időközben Budapestre költözött, nem érkezett meg közlekedési nehézségek miatt. A sakkozásban az a szabály, hogy maximum 1 órát késhet a játékos, s ha ezt túllépi akár 1perccel is, elveszti a partit. A másik fontos szabály, hogy 2 óra alatt 40-et kell lépni, aki ezt nem tudja megtenni, szintén veszít. Az ország egész területén délelőtt 10 órakor indulnak az órák.

 

Tehát megint egyel kevesebben tudtunk leülni, tavaly ugyanez történt, és mindez nagyon rossz előjelnek mutatkozott. Azonban lelkes játékosaink 9-en is ki tudták vívni a győzelmet, még ha kis arányban is.

 

Lássuk az eredményeket:

 

1.    Téglás Mátyás         0

2.    Szabó Zoltán           0 (játék nélkül)

3.    Burda Barna            1

4.    Kuthi  Balázs            0,5

5.    Virganc Roland       0,5

6.    Tóth Máté                1

7.    Pásztor Zoltán         1

8.    Tóth Dániel              0,5

9.    Szilágyi László          0

10. Kovács Tibor           1

 

A fentiekből láthatóan három táblán vesztettünk, három táblán remiztünk, ám négy táblán nyerni tudtunk, s ez egyértelműen a galgavidékiek 5,5:4,5 arányú győzelmét hozta. Kiemelném fiatal játékosunk, Burda Barna győzelmét a 3. táblán sötét színekkel, hisz egy nála jóval nagyobb játékerejű játékost késztetett feladásra remek küzdelemben, a végén matt-támadással. Gratulálunk! Bízzunk továbbra is a jó folytatásban Veresegyház csapata ellen!

 

tóthmáté