2194 Tura
Iskola utca 66

06-20-61-33-533
matheus@vnet.hu

Minden jó ha... Turai Hírlap október

… a vége jó.  Hogy mennyire találó ez a közmondás, sakkcsapatunk érezhette ezt a legutóbbi bajnoki szezon befejezésének közeledtével, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy megszereztük a bajnoki címet. De most a jó kezdésnek is tudunk örülni, minthogy az idei bajnokság első fordulójában, mindjárt összekerülvén a nagy rivális Dunaharaszti csapatával, idegenben hét pontot tudtunk szerezni az elérhető tízből. A tavalyinál erősebb összetételben ültünk le most, hiszen igazoltunk 2 vendégjátékost a gödöllői MB2-es csapatból, ahova évek óta mindig adunk vendégjátékosokat, név szerint: Szabó Zoltánt, Téglás Mátyást és e sorok íróját. Erre a versenyszezonra vendégként ül be hozzánk a gödöllői Reznák Attila Fide-mester (egykori tanítvány) és az aszódi Nagyajtai Gábor mesterjelölt, régi sakkozó kollega és elemzőtárs. Az első fordulóban Dunaharaszti csapatát érzékenyen érintette ez a tény, ami elég jól kifejeződött a 3:7 arányú vereségüket illetően. A tíz táblán nálunk az alábbiak szerint alakultak az eredmények:

 

1.        Reznák Attila fm                     1:0

2.        Nagyajtai Gábor                      mj                1:0

3.        Szabó Zoltán                              0:1

4.        Téglás Mátyás                           1:0

5.        Tóth Máté                                   0,5:0,5

6.        Takács Pál                                    1:0

7.        Kapitz Dominik                                               1:0

8.        Burda Barna                               0:1

9.        Tóth Dániel                                0,5:0,5

10.     Kapitz Tibor                               1:0

 Vagyis a találkozó végén 2 vereséget és 2 döntetlen mellett 6 győzelmet könyvelhettünk el, így alakult a 7:3 arányú csapatgyőzelem. Reménykedünk a hasonlóan eredményes folytatásban, persze azon is múlik ez, hogy a továbbiakban az adott fordulók alkalmával lesz-e idejük vendégjátékosainknak beülni az éltáblákra, ahol értelemszerűen minden csapat legjobbjai szerepelnek.  Ami csapatunkat illeti, mindig is problémát jelentett a játék az első három táblán, s noha legutóbb sikerült bajnokságot nyernünk, az inkább csapatunk második felének köszönhető. A Kapitz család (Tibor és Dominik), valamint Pásztor Zoltán játékának köszönhetően mindig bízhattunk a második 5 tábla sakkozóinak ponterős játékában. A fenti eredménytáblázatból is kitűnik, hogy most a szezon kezdetén megint jól kezdett a Kapitz család, sajnos Pásztor Zoli nem tudta vállalni a játékot átmeneti betegsége miatt. Duplán örülnénk, ha nem kerülne sor ilyesmire az idei bajnokság folyamán.

Lapzárta után kerül majd sor a Pest megyei 1/A  csoport ötfős bajnokságának első fordulójára a Turai Torna Club színeiben. A csapat itthon kezdi a bajnokságot Veresegyháza csapatát fogadván vendégül. Itthoni meccseinket továbbra is a Hevesy úti iskola ebédlőjében játsszuk ideális körülmények között. Az iskola vasárnapi csendje kitűnő közege az elmélyült gondolkodásnak. A Turai Torna Club sakk szakosztályának csapata leginkább fiatal középiskolás növendékeinkből tevődik össze, és ebben a csapatban is lelhető vendégjátékos a tízéves, tehetséges, nagykátai Mikus Máté személyében.  Kíváncsian várjuk „csikócsapatunk” szereplését a Pest megye 1. o. csapatbajnokság csöppet sem könnyű küzdelmeiben.

 

tóthmáté